Felfüggeszti a Gazprom az egyik, Európai Unióba vágyó ország gázellátását

2024. december 28. 19:06

Orosz földgáz hiányában a Dnyeszteren túli területen lévő erőmű leállhat, és a 2,5 milliós népességű Moldova teljes területén hosszú áramkimaradásokra kell számítani.

2024. december 28. 19:06
null

Felfüggeszti január 1-jétől a Gazprom orosz energetikai óriásvállalat a Moldovába irányuló gázszállítmányokat az ország kiegyenlítetlen tartozásai miatt – jelentette be a cég szombaton.

A közlemény szerint a Gazprom fenntartja a jogot, hogy lépéseket tegyen Moldovával szemben, ami akár a szállítási szerződés megszüntetését is jelentheti.

Ezt is ajánljuk a témában

Dorin Recean moldovai miniszterelnök elítélte Oroszország intézkedését, és azt állította, emiatt a Moldovában élők áram és fűtés nélkül maradnak. Facebook-bejegyzésében a kormányfő azzal vádolta meg Moszkvát, hogy az energiát politikai fegyverként használja. Moldova most megvizsgálja jogi lehetőségeit, és nem kizárt, hogy nemzetközi döntőbírósághoz fordul az ügyben – tette hozzá.

Moldova évente mintegy 2 milliárd köbméter földgázt importál Oroszországtól Ukrajnán keresztül, a szállítmány – egy 2022-es megállapodás óta – teljes egészében a Dnyeszteren túli területre érkezik, ahol egy létfontosságú erőmű működik. Ez az erőmű Moldova áramellátásának nagy részét fedezi. Orosz számítások szerint Moldovának 709 millió dolláros gáztartozása van.

Moldovában december közepén szükségállapotot vezettek be az orosz gáztranzit bizonytalansága miatt. 

Az orosz földgáz hiányában a Dnyeszteren túli területen lévő erőmű leállhat, és a 2,5 milliós népességű Moldova teljes területén hosszú áramkimaradásokra kell számítani.

(MTI)

Nyitókép: OLGA MALTSEVA / AFP

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2024. december 30. 10:54
Hiszi, a piszi...tudniillik azt, hogy tranzitdíjat kapunk a hoholoktól...inkább büntetést az EU vezetésétől... Tartok tőle, Orbánék már megint nem a valóságot mondják....
lacika-985
2024. december 29. 19:35
Tartoznak egy valag pénzzel és még ők vannak felháborodva .. Gondolkoztak volní az előtt mielőtt hagyták at a szarosgyurka farkát szopó Maia Sandut hatalomra kerülni .
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2024. december 29. 14:50
Direkt magyar szempontból a gázvezeték meglehetősen lényegtelen, mert Magyarországra a földgáz nem Ukrajnán keresztül, hanem déli irányból, a South Stream/Turkstream, majd BalkanStream-en (más néven South Stream Serbia) keresztül érkezik. Erről még a háború előtt,2021-ben kötött szerződésben rendelkezett így a magyar és az orosz állam. Ha hiány lesz az EU-ban, az a gáz árát nyilván befolyásolja, de mennyiségi gond nem lesz. Ezzel szemben áll az osztrák + szlovák helyzet, ahol az Ukrajnán keresztül vezető és elzárás előtt álló Testvériség vezetéken keresztül kapják a földgázt és nincs az ukránokat kikerülő szállítási útvonaluk. Ezt most szinte lehetetlen hirtelenjében pótolni. Nem véletlen, hogy Fico dührohamot kapott Z. cselekedetét látva. Rosszabb a helyzet a Barátság vezetéken jövő kőolaj tekintetében. Az Adria csak részben ad alternatívát, mert az csak a magyar igényekre elég, a magyar-szlovák igényre már kevés -- és diplomáciailag lehetetlen a szlovákokat a partvonalon hagyni.
nempolitizalok-0
2024. december 29. 14:17
"A ma déli RAI news 24 hiradásában most először szó volt róla, ha a Gazprom elzárja az EU-országaiba a szállitást, akkor Szlovákia, Magyarország, Ausztria és Észak-Olaszország alaposan megsinyli a zord időjárásviszonyok között." Az oroszok nem zárják el az EU felé a gáz szállítást, sőt exportjuk éppen oda nőtt. Az ukránok zárják el, ami bennünket kevéssé érint, a szlovákokat, cseheket, osztrákokat annál inkább. Én inkább arra leszek kiváncsi, mi lesz az ukránok felé tőlünk menő gázzal. Ezt állítólag az EU fizeti és LNG gáz lesz. Rajtunk csak keresztülmegy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!